2014. július 28., hétfő

xChapter8- Még ma érkezünk

°Belen Faith°
2017. Július
Újabb 2 év telt el. Mindenki változott.
Harry-re rátalált a szerelem, Jade személyében. Senki nem számított a románcukra, mégis mindenki örült neki.
Louis haja megnőtt, komolysága kevesebb lett, ha volt is valaha. Eleanor továbbra is mellette van, kapcsolatuk egyre komolyabb.
Zayn és Perrie kapcsolata nem is lehetne komolyabb, tavaly összeházasodtak, és most érkezik a baba. Mondjuk addig még várni kell pár hónapot.
Liam még mindig ugyanolyan apáskodó, mint 3 éve volt, de napról-napra jobban szereti Mara-t.
És, végül Niall minden egyes nap bebizonyítja, hogy szeret. Időközben a hajam szőke lett, míg neki barnásabb.
A srácok pár hét szünetet kaptak, és eldöntötték, hogy elutazunk pár hétre, elbújunk a világ elől. A szállást, már napokkal ezelőtt lefoglalták. A helyszínt nem árulják el, hiába könyörgünk nekik, rendíthetetlenek. Az sem hatotta meg őket, hogy nem tudunk bepakolni. Lerendezték annyival, hogy majd veszünk, ha valami nem jó.
Izgatottan pakolásztam, próbáltam minden ruhából berakni. Gyorsan felöltöztem, és a nappaliba húztam a bőröndömet. Niall, szintén izgatottan várt engem, ahogy meglátott egyből elmosolyodott, és a bőröndömért nyúlt. Kuncogva elhúztam előle, s nyomtam egy puszit az arcára. Elsiettem mellette, a garázsba mentem, ahol a kocsim várakozott. Niall sértődötten cammogott utánam, és ült be az autóba.
-Akkor a reptérre? - kérdeztem a kormányt szorongatva.
-Bels, nem vezethetek én? Olyan ciki, hogy a csajom fuvaroz - puffogott aranyosan. Nagymamisan megcsipkedtem az arcát, majd kiszálltam az autóból, hogy helyetcseréljünk. Amint visszaszálltam a kocsiba, gyors csókot nyomott a számra, majd még egyet és még egyet.
-Le fogjuk késni a gépet - motyogtam, mikor elhúzódtam tőle. - Amiről azt sem tudom, hova visz.
-Akkor megyünk a következővel - mondta és megint megcsókolt. A hasamban ismételten csapkodni kezdtek a leplék, próbálták túlélni Niall csókját.
-A többiek várnak - sutottgtam. Mérgelődve elhúzódott tőlem, figyelmét a vezetésnek szentelte.Egyértelműen megsértődött. Mikor pirosat kaptunk, kezemet óvatosan combjára simítottam, a levegőt egyre jobban kapkodta. Mosolyom egyre jobban szélesedett, miközben tenyerét lassan az enyémre simította.
-Bels - szólalt meg rekedeten. Kíváncsian felé fordultam, és feszült arcát kémleltem. - Hagyd abba! - motyogta, szemei pedig elsötétültek.
-Mit? - kérdeztem ártatlanul mosolyogva, a lámpa lassan zöldre váltott, az én kezem meg eltűnt combjáról.
-Ez, mire volt jó? - kérdezte, miközben összekulcsolta az ujjainkat a reptér parkolójában. Megvontam a vállam és felé fordultam.
-Nem szeretem, ha durcizol - mondtam és nyomtam egy puszit az arcára. A kamerák kattogtak a rajongók visítottak. Niall hatalmas mosollyal az arcán fordult a lányok felé, míg én továbbra is mellette maradtam. Néhányan velem is kértek közös képet, de a legtöbbjüket lefotóztam Niall-el. Miután szinte minden lány kapott képet és aláírást, kézen fogva sétáltunk be a terminálba.

XXXX

Az úticél végül Amerika lett, bár nem értem, hogy itt, hol akarnak "elbújni a világ elől." Viszont abban igazuk van, hogy a Los angeles-i fesztivál nem a leghíresebb, így nem ismernek meg minket sokan. 
A szállodai szoba erkélyéből csodáltam a tájat, ami elénk tárult. Mindenhol pálmafák, és a part. Miért nem megyünk a partra?
Könyökömmel az erkély korlátján támaszkodtam, miközben valaki átölelte a derekamat. Halkan szuszogott a nyakhajlatomban, amitől kirázott a hideg. Kezemet az Ő tenyerére simítottam, és halkan felsóhajtottam. Apró csókokat hagyott a nyakamon, majd lassan maga felé fordított, és megcsókolt. Karjaimat egyből a nyakába fontam. Megemelt és óvatosan a korlátra rakott, miközben szorosabban tartott a derekamnál. Hangos sikítások szakították félbe a pillanatunkat.
-Basszus - motyogta, fejét a nyakamba hajtva. - Na, gyere leszedlek - eltávolodott tőlem, majd óvatosan leemelt a korlátról.- A fesztivál,csak holnap kezdődik, ma este a parta megyünk, úgy öltözz - adott még egy utolsó csókot, s beengedett, ő meg kint maradt a rajongókkal.
Gyorsan felvettem egy virág mintás bikinit, arra egy szürkés ruhát. Az ágyon ülve vártam, hogy Niall is elkészüljön, mikor megszólalt a telefonom. A kijelzőn Loren képe és neve villogott.
-Na, végre - mondta hangosan, mikor felvettem.
-Mit szeretnél? - kérdeztem unottan.
-Bocsánat, hogy érdekel mi van a nővéremmel, akit már vagy 1 éve nem láttam - vágott vissza sértődötten.
-Jó - sóhajtottam - Igazad van. Hogy vagy?
-Ó, én remekül megvagyok, tudod élem a kis életemet, míg te boldogan utazgatsz a nagyvilágban, és a képeket is csak a rajongói oldalakon látom, de jó hír, hogy a rajongók imádnak téged. És engem is, mivel valahogy megtaláltak. El se hiszed mennyien kérnek arra, hogy szerezzek nekik aláírást. És, amúgy mióta vagy te olyan bátor, hogy kiülj egy szálloda erkélyének a korlátjára? - kérdezte kuncogva.
-Tessék?! - kérdeztem pár oktávval magasabb hangon. - Ne mond, hogy máris vannak képek. - sütöttem le a szemeimet idegesen, bár Ő ezt nem láthatta.
-De, vannak - kuncogott továbbra is - Ó, mellesleg remekül áll neked a szőke. Most, komolyan eljöttetek Amerikába, és nem jöttetek be hozzám? Halálra sértettél - mondta duzzogva. Ezúttal én nevettem fel rajta.
-Bocsánat - mondtam még mindig nevetve, ami miatt nem vett komolyan - de én is ma tudtam meg, hogy ide jövünk. Ne aggódj hazafele ráveszem a fiúkat, hogy benézzünk hozzád. Vaaagy - gondolkoztam el - mi lenne, ha te repülnél ide? - kérdeztem. A hangos visításból ítélve a húgomnak tetszett az ötlet- Rendben, akkor lefoglalom a szobádat, mikor érkezel?
-Még ma érkezünk - mondta semleges hangnemben, mintha egy mindennapi dolgot jelentene be.
-Érkeztek? Lor, ne hozz ide rajongókat! - figyelmeztettem. Kislányosan felnevetett, én meg kíváncsian vártam, hogy mondjon is valamit.
- Öhm, nem rajongó. És nem is a barátnőm - mondta. - Talán, úgy tudnám jellemezni, hogy a vőlegényem - kuncogott, én meg hangosan felvisítottam. Niall ijedten hagyta ott a rajongókat, és aggódva figyelt.
 -Ezt nem hiszem el! Komolyan?! Ki az? Hogy hívják? Mennyi idős? - a hangom oktávokkal volt magasabb, és boldogan ugráltam az ágyon.
 -Emlékszel még a régi főnöködre? David-re? - kérdezte, de nem hagyta, hogy válaszoljak. - Nos, neki van egy fia, Noah. És, hát Ő az. De, mint mondam, ma megismreheted. - hadarta és kinyomott.
 -Bels, minden oké? - jött közelebb Niall, én pedig a nyakába ugrottam.
 - Loren-t eljegyezték. - virultam. Szorosabban ölelt magához, majd lassan elkezdett forogni velem. - Tudod, hogy utálom ezt - mondtam nevetve, s megcsókoltam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése