×Chapter2. Beatles-incidens

Helló-Belló! :) Csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm a komikat! :) Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! xxxEn.

 °Belen Faith°

2014. Június
-De, miért most kellett döntened? Miért nem èrt rá később. Legalább aludni hagytál volna - hadartam, miközben az asztalon tàmaszkodtam és úgy néztem David-ra. Meglepetten bámult rám, pedig tudta, hogy bárkivel szembeszállok az igazamért.
-Belen, nyugodj meg! - csapott az asztalra és felàllt velem szembe. - Ha, nem te lennél az egyik legjobb ügynököm és nem kértek volna személyesen téged, akkor aludhatnál.
-Mi? Engem kértek? - döbbentem le. El sem hiszem.  - De, az előbb azt mondtad, hogy választanod kellett - vontam fel a szemöldököm.
-A társadat. A londoni igazgató, az orromra kötötte, hogy neki te kellesz - csak mosolyogni tudtam. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy legyek büszke magamra, akàrmi történik. A kiképzéseken, a fiúknál is jobb eredményeket értem el, amire a ami napig szörnyen büszke vagyok.
-Mikor tudjuk meg, hogy mi lesz a feladat?
-5 perc múlva, konferencia hívásban. Addig szedd össze a jómodorodat - szólt rám gúnyosan mosolyogva, mire rányújtottam a nyelvem. Igen, ez egy halálosan komoly munkahely, ahol az emberek egymásra nyújtogatják a nyelvüket. Az irodában maradtunk és vártuk, hogy a londoni igazgató bejelentkezzen.
-Jó napot! Charles Dickson vagyok. Azaz, Dickson ügynök. - nézett a kamerába, az ötvenes éveiben járó, őszülő férfi. Tipikus igazgató, nincs elhízva, de nem is az a kigyúrt ember. Magas és komoly, ami arra utal, hogy nem kicsi a tekintélye.
-Jó napot! Belen Faih, Faith ügynök - néztem én is a kamerába. Csak David hívott minket a keresztnevünkön, de igazából neki se lehetett volna.
-Ááá, szóval maga a híres, Faith ügynök! - kiáltott fel és komoly arcán, mintha átsuhant volna egy mosoly. Tutira képzelődöm. - Nagyon sokat hallottam magáról, épp ezért ragaszkodtam hozzá, hogy az Öné legyen a megbízás. És ki a másik ügynök? - nézett Mara-ra.
-Mara MacClinton, MacClinton ügynök - mutatkozott be Mara. Dickson ügynök, csak bólintott, most semmit nem lehetett észrevenni az arcán.
-Nos, térjünk a tárgyra, ugyanis az idő, pénz - csapta össze tenyereit. Érdeklődve figyeltük, és vártuk, hogy mikor fogja kinyögni a feladatot.- Ez most egy egészen más feladat lesz, mint az eddigi megbízásaik. Itt nem kell elfogni senkit - megijedtem. Mindig elfogató parancsokat hajtok végre - Bizonyára emlékeznek, a nagy bandára, a The Beatles-re - bólintottunk, így folytatta- Arra is, hogy mi történt?
-Természetesen. Anyag volt a kiképzésen - válaszoltam. John Lennon-t meggyilkolták. Nem vigyáztak rá. Akkor még nem volt fontos, hogy a sztárokra is ügyeljenek.
-Remek. Akkor azt is tudják, hogy a Beatles-incidens, pontosan 10 éve volt. Azóta nem volt semmilyen nagy banda, egészen mostanáig. Bizonyára hallottak már a One Direction-ról. Nagyobb sikerük van, mint a Beatles-nek. Éppen ezért kell maguknak megvédeniük Őket. - a szám is tátva maradt. A húgom, Loren mindig csak ezekről a srácokról beszél és, bekell valjam, hogy nem rosszak, habár nem az én stílusom. Én inkább Coldplay-t és Nirvana-t hallgatok. - Mindenhova velük mennek, hogy mindig biztonságban legyenek.
 -Elnézést, Dickson ügynök! Lehetne egy kérdésem? - kérdeztem. Loren hatalmas rajongó, mindent tud a srácokról. Rosszabb, mint az FBI, tekintve, hogy már Ő is a kiképzéseken van.
-Természetesen Faith ügynök.
-Hogyan fogunk velük lenni? Valakinek biztosan feltűnne, hogy hirtelen lett velük két lány. Hogy magyarázzuk a rajongóknak?
-Remek kérdés. A válasz, már nem annyira. - sóhajtott, ami egy ügynöknél soha nem jelent jót. - A fiúk természetesen tudni fogják, hogy kik maguk és miért vannak ott, de a Directionerek semmi képp nem tudhatják meg. Ezért, a barátnőik lesznek. Persze, csak el kell játszani, azt a halálos szerelmet, amit nem választhat szét semmilyen turné sem. Ezenkívül, viszont tilos bármilyen barátságon kívüli kapcsolatot felvenni a fiúkkal. - a szánk is tátva maradt, nem akartam elhinni, hogy ilyen dolgot kérnek tőlünk.
-És...khm - köszörültem meg a torkomat - mennyi is lenne az, az emelés? - vakargattam meg a tarkómat zavartan - És meddig kéne, hősszerelmest játszanunk?
-Az emelés. Magának elég annyi, ha azt mondom, hogy ön lesz Jason ügynök utódja? - vonta fel fél szemöldökét, ami elég ijesztő volt. - MacClinton ügynöknek, pedig egy igazgatóhelyettesi állást kínálunk, ha megfelel - nézett Mara-ra.
-Azt akarja mondani, Dickson ügynök, hogy, ha visszajöttünk én leszek az amerikai állomás igazgatója? - tátottam el a szám. Lassan és mosolyogva bólintott. Nem akartam itt, előtte ugrálni, ráérek, ha otthon leszek. - És meddig is tartana ez a dolog? - vontam fel a szemöldököm.
-Na, látja Faith ügynök, egy újabb remek kérdés. Ameddig a banda fel nem oszlik - mondta ki kerek-perec.Ameddig fel nem oszlik? Mi van akkor, ha soha nem oszlanak fel? Életem végéig ey sztárocska álbarátnője leszek? - Kérem, siessenek, hogy mihamarabb elkezdesük a munkát.
-Dickson ügynök, kinek a barátnőjét kell, majd alakítanunk? - kérdezte Mara. Látszik, hogy hamarabb felfogta a dolgot és nem esett akkora sokkba, mint én. Ilyenkor megköszönnék egy pszichológust, vagy akár pszichiátert.
-Milyen remek kérdéseik vannak! - kiáltott fel, és látszott rajta, hogy már nagyon sietne. - Maga, MacClinton ügynök, Liam J. Payne partnerét fogja megszemélyesíteni, míg maga Faith ügynök - nézett rám - Niall J. Horan barátnőjét testesíti meg. Most viszont mennem kell. Viszlát! Dickson ki! - és a képernyő elsötétült. Eddig nem tudtam, milyen érzés másik 2 lesokkolódott emberrel egy szobában állni és nézni. Most tudom.
-Niall Horan?
-Liam Payne?
-Utódom lesz? Kirúgnak? - úgy tűnik mind egyidőben fogtuk fel a dolgokat, és egyszerre szólaltunk meg. Te Jó Ég! Mit mondok az őrült, rajongó húgomnak? Elvégre rajongó, de már FBI tag. Csak közlik majd vele.

XXXX

-De, Drake, nem tehetek róla, hogy engem hívtak! - tártam szét a kezeim, miközben idegesen pakoltam a bőröndömbe - Veled mégis mire mennének? Nem tudod eljátszani a barátnőjüket. 

-Ez fájt! - tette kezeit, drámaian a szívére - De, akkor is, itt hagysz, ki tudja mennyi időre! - csattant fel megint. 3 órája ez megy. Elmagyarázom, hogy nem tehetek róla, hogy én kellek nekik, felcsattan, hogy itt hagyom egy csomó időre és kimegy a szobámból. Most is így tett. Hamar összepakoltam, habár nem is volt más választásom, a gép 2 óra múlva indul nekem meg kint kell, lennem egy 25 perc múlva, a new york-i közlekedés meg szörnyű. De rólam van szó. Csoda, hogy a születésemet nem késtem le. Gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe, mert nem akartam magassarkúban és szoknyában mászkálni, vagyis ülni a repülőn. 3 hatalmas bőröndöm volt, amit nagyon úgy nézett ki, hogy nekem kell lecipelnem egyedül, ugyanis Drake, még nem nyugodott le. 

-Drake, nehogy segíts, elbírom egyedül! - kiabáltam, mikor a szobája előtt jártam. Szerencsésen, esés nélkül értem le a lépcsőn, amiért gondoloatban megveregettem a vállamat és átadtam magamnak a Nobel-t is. Bepakoltam a kocsiba és egyedül indultam a repülőtérre. Fogalmam sincs, hogyan fogják megszerezni az autót, de nem is érdekel. Lehet,hogy elvitetem Londonba, úgyis a szívemhez nőtt, Drake meg nem használja.
A reptéren, már Mara tűkönülve várt rám, David pedig idegesen járkált fel-alá. Ezekbe meg mi ütött?
-Sziasztok - huppantam le egy székre, Mara mellett. A lány csak hanyagul intett egyet, majd arcát a tenyerébe temette. - Mara, mi a baj? - hajoltam közelebb hozzás és nyugtatólag simogattam a hátát.
-Félek a repüléstől - nyögte ki 5 perc némaság után. Hitetlenül meredtem rá, hiszen azt hittem, hogy ezt kiverik az emberből.
-Nyugodj meg! Nincs olyan messze London - néztem rá mosolyogva, mire csak egy fintort kaptam. Oké, nincs társalgós kedvébe. Megértem. - David-nak mi a baja? - néztem a továbbra is járkáló 30-as éveiben járó, igen jó képű férfira. Barna haja tökéletesen illett, barna szemeihez és izmos alkatához, amit az öltöny még jobban kiemelt. Ha nem lenne a főnököm, és nem lenne idősebb nálam 10 évvel, már rég rámásztam volna. Ó, és, ha nem lenne felesége.
-Á, a szokásos. Az asszony válni akar - vonta meg a vállát, majd a kezében lévő újságot kezdte el olvasni, amivel elterelte a figyelmét a repülésről. Pedig még repülőn se ülünk. Soha nem féltem a repüléstől, de könnyű úgy mondani, hogy egy repülőn születtem. Érdekes történet.
-Uh, hanyadik is? - nevettem el magam. David-nek fiatal kora ellenére, rengeteg felesége volt már, ami részben érthtő, mert egy idő után a nejei megunják, hogy nincs otthon és megcsalják. Nem mintha, David egy ma született bárány ártatlanságával rendelkezne.
-Olyan, 6-7 - vonta meg a vállát, de ezúttal nem merült bele az újságba, mert szóltak, hogy indul a gépünk. Mara remegő kezekkel fogta meg bőröndjeit és indult el a repülő felé. Megráztam a fejemet és bevártam David-ot.
-Meglehet oldani, hogy utánam küldöd a kocsit? - kérdeztem, átölelve a vállát. Nem számít, hogy 20-30 centivel magasabb és kétszer olyan széles a válla, mint az enyém, dehogy.
-Ennyire a szívedhez nőtt? - nézett rám vigyorogva. Nagyot bólinottam, ő meg összekócolta a hajam.